2011. június 26., vasárnap

Zacskós sült csirke



Van úgy, hogy sietni kell a főzéssel és nincs idő semmire. Ritkán vásárolunk előre gyártott dolgokat, de most megtettem.
Sült csirkét kívántam már  régóta. Hétvégi nagy bevásárlásnál épp akciós volt a sütőzacskós sült csirke fűszersó. Az egyet fizet kettőt kap akció vége az lett, hogy egy fokhagymás és egy zöldfűszeres fűszersónak nem tudtam ellenállni. Gondoltam most aztán meg lesz a kívánságom. A dolgom is sietős volt, így tökéletes volt. Mindkét szempontból, munka szinte nincs vele és mellette nagyon is finom. Semmi ördöngösség nincs benne csak a zacskón lévő leírást kell követni. A zöldfűszeressel kezdtem, a fokhagymást eltettem egy másik sietős napra.  Az idei első zöldséges újkrumplival tökéletes ebéd volt!


Tejszínes eperturmix



Idén többször is voltunk epret szedni. Lett belőle sütemény, dzsem, lekvár.
Egyik nap kiskislányom készítette ezt a finom és könnyű tejszínes eperitalt. Turmixolni nem egy ördöngös feladat, mindenki tud. Már csak azt kell kivárni, hogy hideg legyen és iható is. Ugyanezt biztos megismételjük, majd málnával és feketeszederrel is.

40 dkg eper
4 dl habtejszín
4 dl tej
10 dkg cukor

A hozzávalókat turmixgépbe öntve habosra keverte, kancsóba öntötte és a hűtőbe tette 2 órát, hogy jól lehűljön. Aki hígabban szereti, 1 dl tejjel többet tegyen bele, ugyanis a tejszínhabtól kicsit sűrűbb állagú lett. De nagyon finom!


2011. június 13., hétfő

Epres-pudingos szelet és Epres-túrós kocka



Eperszezonban mit is lehetne csinálni, mint epres sütit. A napokban kétféle is készült.
Igaz készült lekvár és dzsem is majd. Remélem azt is sikerül feltennem.
De most jöjjenek a sütik.
Szombaton vendégségbe voltunk hivatalosak lányom barátjáékhoz. Nem szerettem volna üres kézzel menni, így egy gyors epres-pudingos sütit készítettem.

Epres-pudingos szelet   
/25 x 35-es tepsihez/

Elkészítése nagyon gyors, kb.1 óra.


8 tojásból  2 ek.olaj és 5 dkg kakaópor hozzáadásával a szokásos módon piskótát sütöttem.
2 cs.vaníliapudingporból, 9dl tejben, 8 ek.kristálycukorral és 1 vaníliáscukorral pudingot főztem. Hideg vízbe rakva a lábast lehűtöttem és a kihűlt tésztára kentem.
Tetejét kiraktam félbevágott eperszemekkel, majd 2 cs.átlátszó tortazselét tettem a tetejére.




Epres-túrós kocka
/25x35-es tepsihez/

Ma mi vártunk vendégeket. Még szombatról volt a hűtőbe félre téve eper, így megint egy gyors sütemény készült. Ezt az eprest is hamar el lehet készíteni. Könnyű, finom nyári édesség.

 Tészta:

35 dkg liszt
15 dkg ráma
10 dkg porcukor
1 cs. sütőpor
1 ek. tejföl
2 tojássárgája

Krém:

50 dkg túró
15dkg porcukor
2 tojássárgája
2 cs. vaníliás cukor
1 tk. Citromhéj
 4 tojásfehérje
30 dkg eper

A tészta hozzávalóit összegyúrtam és fél órára a hűtőbe tettem.
Addig a túrót villával összetörtem, hozzáadtam a tojássárgáját, cukrot, v. cukrot, citromhéjat, majd a 4 tojás keményre vert habját is óvatosan beleforgattam.
A tésztát 2 részre osztottam. Az első felét kinyújtva a tepsi méretére, bele tettem a tepsibe, rátettem a túróstölteléket és kiraktam a felezett eperszemekkel. Erre raktam a másik fél kinyújtott tésztát.
180 fokos sütőben kb.40 percig sütöttem.
Kihűlés után porcukorral szórtam és kockákra vágtam.







2011. június 4., szombat

Panini





Nagyon sok gasztroblogot olvasok.  Egyszerűen szeretek gyönyörködni bennük. De vannak nagy kedvenceim is. Mindet nem szeretném felsorolni, majd apránként írok úgyis róluk.
Ilyen nagy kedvenc Ottis blogja. Szeretem, ahogy ír, a képeit és úgy általában az egészet.
Nem tudnám megmondani, hogy mikor olvastam nála a paniniről, de rögtön megtetszett. Sokáig tervezgettem, hogy majd egyszer neki állok. Kicsit féltem a vízben főzéstől. Most már tudom, hogy nem kellett volna.
A receptet vittem és köszönöm!!!
(A fotók a sajátaim.)


Panini
Hozzávalók: 270 ml langyos víz, 30 g lágy vaj, 1 ek só, 500 g liszt, 1 tk cukor, 1 tasak szárított élesztő
A főzéshez: 2 liter víz, 1 ek só, 5 mk szódabikarbóna

Elkészítés: A hozzávalókat a kenyérsütőbe rakjuk (ha nincs kenyérsütő gép, akkor a kelt tésztákhoz hasonlóan járunk el) és a dagasztás-kelesztés program után 12 részre osztjuk, majd zsemle alakúvá formáljuk. Közben a vizet a sóval és a szódabikarbónával felforraljuk és 30 másodpercre a zsemléket forró vízbe dobjuk. Ezután a zsemléket sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk, éles késsel bevágjuk és tetszés szerint valamilyen maggal és durva sóval megszórjuk. Előmelegített 200 fokos sütőben kb. 20 percig sütjük.


ui.: Én nem szárított, hanem friss /5 dkg/ élesztőt használtam és tökéletesen bevált.

Egyszerű, gyors rétes


Minap anyósom hozott egy kosár cseresznyét. Jó kis adag volt, így ettünk is, a fagyasztóba is került és még négy rúd rétest is sütöttem belőle.
Talán a leggyorsabb rétes recept (a kész réteslapon kívül), amit ismerek. Idő hiányában szenvedőknek és rétes imádóknak előny, hogy fél óra alatt a tepsibe lehet tenni. Leszámítva a gyümölcs előkészítését persze. És mégis csak házi, nem bolti.

Tészta:

30 dkg liszt
1 tojás
1 kefír
15 dkg zsír
Pici só


Töltelékhez:

Zsemlemorzsa a gyümölcs alá
Fahéj
Cukor
2 tojás
2 kicsi tejföl


A lisztet összegyúrtam a tojással, kefírrel, zsírral, sóval. Amíg pihent (nem szükséges pihentetni) megmostam és kimagoztam a cseresznyét. A két tojást simára kevertem a két tejföllel.
4 darabba vágtam a tésztát és lisztezett deszkán, amilyen vékonyra tudtam egyesével kinyújtottam.
Kb.10 centis csíkban megszórtam zsemlemorzsával, rátettem a gyümölcsöt, meghintettem fahéjjal és ízlés szerint (én 4 ek.) kristálycukorral. Meglocsoltam a tojásos tejföllel, óvatosan feltekertem és egy nagy gáztepsibe tettem. (A tepsit nem kell sem papírozni, sem kikenni, mert elég a tésztában levő zsír.)
180 fokos sütőben kb.40 perc alatt szép pirosra sült. Kihűlés után szépen lehet szeletelni.