2012. március 28., szerda

Hajdinatejben sült töltött gomba



Mostanában elég sokszor volt gomba. De a szokásos módon elkészítve már kicsit untam, s valami újat szerettem volna. Így kísérleteztem. Az igazsághoz tartozik, hogy nemrég természetgyógyásznál jártam, ahol azt tanácsolták, hogy hagyjam el a tejet, mert nem igazán igaz, amit állítanak róla. A kezdeti sokk után (még jó, hogy alap esetben nem iszom meg, így nem hiányzik), amiről nagyon sokat vitáztam magammal és másokkal, arra jutottam, hogy azért ahol tudom elhagyom és helyettesítem.
(Csak csendben jegyzem meg, hogy jobban vagyok).
Szóval a tej helyettesítője most a hajdinapor. 
A gombával töltött gomba pedig így készült:

13 db gomba
5 dkg reszelt sajt
1 ek. hajdinapor
1,5 dl víz
2 tojás
Bors

A gombát megtisztítjuk, a szárát apróra vágjuk és egy tojással, sóval, borssal, reszelt sajttal összekeverjük és visszatöltjük a gombába.


A hajdinaport langyos vízben simára keverjük, belekeverünk egy felvert tojást, picit sózzuk és óvatosan a gombára önjük.

180 fokos sütőben pirosra sütjük.
Ízlett mindenkinek, úgyhogy kísérletezgetek tovább.

2012. március 25., vasárnap

Mustáros-sajtos rántott hús



Nagy kisleányom receptje, vagyis ő „találta” és a kedvéért készítettem el. Picivel kell többet dolgozni vele, mint egy sima rántott hússal, de megéri, mert nagyon finom.

6 szelet karaj
15 dkg trappista  sajt
Mustár
Tojás
Liszt
Zsemlemorzsa
Ételízesítő

A húst kiklopfoljuk, megszórjuk pici ételízesítővel (aki nem szeretné, akkor elég a só).
Egyik oldalát bekenjük mustárral, majd belenyomkodjuk a reszelt sajtba.


Ezután ugyanúgy panírozzuk, mint a sima rántott húst és kisütjük.




2012. március 23., péntek

Kakaós csiga 2.




Van már a blogon kakaós csiga, ami szintén nagyon finom, de… ez nekem kicsit szaftosabb és ezért is kerül fel még egyszer. Semmi különös, csak a jól bevált hajtogatott tésztából készült. A sajtos rúd, pizzás rúd után most kakaós csiga. Kis különbség, hogy a tésztájába kicsit több cukor került. A tejfölös-vajas tészta miatt szaftos. Még biztos ki fogom próbálni másra is.
Hogy biztos elég legyen, dupla adagot készítettem. Sajnos meg nem számoltam, hogy hány darab lett, de nagyobb családnak is biztos elég. Egy tálca púposan tele lett. 4 embernek a fele mennyiség is elég.

1   kg liszt
40 dkg víz
24 dkg tejföl
5   dkg élesztő
2   ek.olaj
10 tk. cukor
2   kk. só

25 dkg ráma

20 dkg kakaópor
Tetszés szerint cukor

A tésztához valókat bedagasztottam, majd kelés után kétfelé vettem a tésztát és a rámát is. A sajtos rúdnál leírt módon kentem a rámával és hajtogattam. Újabb kelés után (kb.15 perc) kinyújtottam és megszórtam cukros kakaóval. Jó ujjnyira daraboltam. 




Sütőpapírral bélelt tepsibe raktam. 


180 fokon megsütöttem.



2012. március 19., hétfő

Puncspite



Hiába a hosszú hétvége időből van mindig a legkevesebb. Gyorsan akartam egy kis süteményt is varázsolni. Úgy gondoltam, még ha 3 lapot is kell sütni, nem olyan macerás ez. Pikk-pakk meg volt.
Ment a spájzba, hogy a tészta puhuljon, a hab száradjon.
Csak a szeleteléssel voltak problémáim. Valószínűleg azért, mert a tojásfehérjehabba tettem 1 evőkanál rumot és ezért nem száradt meg rendesen. Kicsit ragadt és így nem olyan szép látvány, de azért finom lett.
(Még egy nappal később recés késsel gyönyörűen lehetett szeletelni.)

15 dkg liszt
15 dkg porcukor
15 dkg zsír
2 tojássárgája
1 cs.sütőpor
Kevés tej

A hozzávalókat összegyúrjuk és 3 lapot sütünk belőle.



1 lapot összetörünk és 3 dl tejjel leöntjük.
Hozzáadunk 10 dkg vajat, 20 dkg cukrot, 2 dkg kakaót, 3 ek.rumot.
(Én 2 ek. baracklekvárt is adtam hozzá) 


Majd a két lap közé kenjük. 


2 tojásfehérjét 15 dkg cukorral gőz felett habbá verünk, a tésztára kenjük és száradni hagyjuk.




2012. március 18., vasárnap

Sárgarépás szűzpecsenye


Volt 10 szelet szűzpecsenyém, szerettem volna elkészíteni, de a recept, amit elsőre kinéztem nem volt jó, mert egy-két hozzávaló hiányzott. Így egy csibemellből készült receptet alakítottam át.

10 szelet szűzpecsenye
Bors
Őrölt szerecsendió
2 közepes sárgarépa

Ízlés szerint a sűrítéshez:
Tejföl
Tejszín

Az apró csíkokra vágott húst átpirítjuk az olajon. Sóval, borssal, őrölt szerecsendióval ízesítjük. 


Hozzáadjuk a reszelt sárgarépát (lehet vékony csíkokra is vágni). Összekeverjük és puhára pároljuk. Ha szükséges kevés vizet adhatunk hozzá.


Az eredeti recept szerint tejszínnel van sűrítve, de én most 1 dl vízben elkevert 2 tk.hajdinaporral és 1 tk.étkezési keményítővel sűrítettem.
Vadasra emlékeztető ebéd sikeredett belőle.


2012. március 16., péntek

Meggyes-mákos palacsinta



Böjti időben péntekenként be szoktuk tartani, hogy nem eszünk húst.
Rég volt, ezért palacsintára esett a választásom. Dehogy még is egy kicsit más legyen, meggyes-mákos lett meggymártással. A fényképezőgép miatt pár képet tudtam csak megmenteni.
Szokásos módon palacsintát sütöttem.
A fagyasztott meggyet (kb.40 dkg volt) egy lábasba tettem. Öntöttem alá 1 dl vizet, 4 evőkanál cukorral, 1 cs. vaníliás cukorral és 1 kk. fahéjjal ízesítettem. Fél órán keresztül főztem, ezalatt a meggy teljesen megpuhult. Darált cukros mákra kiszedtem a meggyet. 
A visszamaradt meggylét 1 teáskanál étkezési keményítővel besűrítettem.



A palacsinta egyik felére tettem a mákos meggyből, négyrét hajtottam,


öntettel díszítettem.


2012. március 15., csütörtök

Baconbe tekert csibecomb




Még a múlt héten volt ebéd, de úgy el vagyok maradva a beírásokkal, hogy nem tudom mikor érem utol magam.
Hirtelen kellett gyorsat csinálni. Valamit, amit nem kell őrizni. Ezt tényleg csak „összedobtam”. Semmi extra.

Csibecomb felső
Bacon
Burgonya
Bors
Őrölt szerecsendió



2012. március 6., kedd

Almás pite



Ezt az almás pite receptet Eszti barátnőmtől kaptam. Nem mostanában az igaz.
De ki tudná a legjobban tesztelni, hogy milyen, mint az akitől kaptam. Így amikor nemrég meglátogattak bennünket, ezzel vártam őket. Nem vallottam szégyent. Remélem.
Igazi finom, szaftos sütemény.

25 dkg ráma
12 dkg porcukor
40 dkg liszt
1 tojássárgája
1 citrom reszelt héja
1 cs. vaníliás cukor
½ cs. sütőpor
1-2 ek. tejföl
Pici só

A hozzávalókat összegyúrtam és 2 cipóra osztottam.


1 kg reszelt alma
10 dkg porcukor
1 cs. vaníliás cukor

Az egyik cipót kinyújtottam és sütőpapírral bélelt tepsibe tettem. Megszórtam darált keksszel, majd rátettem az almát. Betakartam a másik lappal, villával megszurkáltam és lekentem 2 tojássárgájával.


200 fokos sütőben sütöttem kb. 20-25 percig.


2012. március 3., szombat

Hájas krémes



Folytatva a krémeseket a sima egyszerű krémes is nagy kedvenc. Általában disznóvágások után (ami legtöbbször decemberben és januárban van) készül. Tudom, hogy lehetne máskor is és többször is, de én igazán csak az igazi hájas tésztából szeretem. Persze lehetne venni a boltban  leveles tésztát, de az igazi még is csak ez.
Leírom a hájas tészta receptjét, ha valaki hozzá jut egy kis hájhoz:

25 dkg háj
45-50 dkg liszt
3 tojássárgája
1 kis tejföl
1 citrom leve
Pici só

A hájat alaposan meg kell tisztítani a hártyától, ami rajta van. Aztán a többi hozzávalóval az egészet jól összegyúrni, majd egy éjjelre a hűtőbe tenni. Másnap lehet használni (de le lehet fagyasztani is).
Így tettem én is. Először is két lapot sütöttem.


Az egyiket felvágtam kockákra és úgy sütöttem meg. Igaz, hogy egy kicsit összesül, de sokkal könnyebb majd szeletelni a kész krémest.

A krém lehet akár a házi franciakrémes főzött krémje is, de ez most pudingos lett:

4 cs. vanília puding
1,1 l víz
30 dkg cukor
8 tojásfehérje

7 dl vízből 15 dkg cukorral szirupot főztem. 4 dl vízbe beáztattam a 4 cs. vanília pudingot, simára kevertem és a sziruphoz adtam. Pár perc alatt sűrűre főztem.
8 tojásfehérjét 15 dkg cukorral habosra vertem és a forró pudinghoz kevertem.


Ráöntöttem a megsült lapra (nem baj, ha túlfolyik egy kicsit az alsó tészta szélén) rátettem a hájas kockákat.
Éjszakára hidegre tettem. Másnap porcukorral megszórtam és villámgyorsan eltüntettük a tálcáról.