2011. március 27., vasárnap

Csikóstokány


Mai ebédünk sem volt túl bonyolult. Igazából másfél óra alatt bőven megvan.
Az óvodában szokták főzni, de én még itthon soha nem készítettem.
Épp itt volt az ideje, s kíváncsi voltam kis családom véleményére.
Elmondhatom, ízlett nekik, úgyhogy bátran merem máskor is asztalra tenni.

80 dkg sertéscomb
(de lehet csibe v. pulykamellből is)
2 szelet füstölt szalonna
1 fej hagyma
2 zöldpaprika
2 paradicsom
(lehet fagyasztott v. üveges lecsó is)
Bors
3 ek. rétesliszt
2 dl tejföl

A szalonnát csíkokra vágtam és zsírjára sütöttem, majd rátettem az apróra vágott hagymát, amit üvegesre pároltam. Hozzáadtam a csíkokra vágott húst és fehéredésig pirítottam. Sóztam, borsoztam és én most üveges lecsót használtam, abból tettem rá 4 evőkanállal. 2 dl vízzel felöntöttem és puhára főztem.
Amikor elfőtte a levét, 3 ek. rétesliszttel meghintettem és kicsit pirítottam. Kevés vizet aláöntöttem, kiforraltam, majd a forró léből tettem a tejfölhöz, hogy felmelegítsem és ne csapódjon ki. Hozzáöntve még egyszer átforraltam.
Köretként rizst adtam, de nagyon finom tésztával is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése