2011. december 18., vasárnap

Mézeskalács


Ezt a mézeskalácsot már másodszor készítem egy hónapon belül. Az első adag ami igazából kísérleti jelleggel készült (fél adagból, a képek is akkor készültek) ma már az oviban van, mint karácsonyi dekoráció.


A második adagot már karácsonyra sütöttem magunknak. Ezt is mint az adventi koszorút Mohától kölcsönöztem, aki profi (hozzám képest legalábbis biztos).

25 dkg méz
25 dkg vaj
40 dkg cukor
2 tk. szódabikarbóna
1 cs. mézesfűszerkeverék
6 tojás
Reszelt citromhéj
4 ek. citromlé
1 kg liszt

Írókához:
1 tojásfehérje
Kb. 20-25 dkg porcukor
1 tk. ecet/citromlé

A vajat felmelegítettem a cukorral, majd hűlni hagytam. A tojásokat a mézesfűszerkeverékkel, citromhéjjal, citromlével, cukorral, szódabikarbónával géppel jól összekevertem. A langyos mézesvajat és a lisztet felváltva hozzákevertem. Jó lágy tészta lesz belőle, de másnap tökéletesen lehet vele dolgozni. A kész tésztát egy éjszakára hűtőbe tettem.


Másnap kisebb adagokat vettem ki belőle, nem túl vékonyra nyújtottam, kiszaggattam és 175 fokos sütőben kb.10 perc alatt szépen megsül.


Mikor teljesen kihűlt a tojásfehérjét elkezdtem felverni, amihez fokozatosan adagoltam az átszitált porcukrot és az (én) ecetet. Erős nylonzacskóba öntöttem, pici lyukat vágtam rá és életem első írókázásához fogtam.


2011. december 16., péntek

Mákos kalács


Általában hétvégén dagasztok. Szívesen tenném hét közben is (nagyon ritkán szoktam), de sajnos a munkaidő beosztásom úgy alakul, hogy nem igazán engedi. Este már nem igazán szeretek nekiállni, ha meg délután csinálom nem szerencsés bevacsorázni a friss meleg kalácsból. Így most is szombaton készült.

50 dkg liszt
2 tojás
Pici só
1 dl olaj
2,5 dkg élesztő
Pici cukor
Kb. 2 dl tej

35 dkg darált mák
25 dkg porcukor
Fél citrom reszelt héja

A meglangyosított tejbe belemorzsolom az élesztőt, szórok rá pici cukrot és letakarva felfuttatom.
A lisztet tálba teszem, közepébe öntöm a felfutott élesztőt, hozzáadom a tojásokat, sót, olajat és annyi langyos tejes, hogy közepesen kemény tésztát kapjak.
Letakarva duplájára kelesztem.


Közben 35 dkg mákot ledarálok, összekeverem 25 dkg porcukorral. Ráöntök kb.2 dl vizet, felmelegítem, majd belereszelem a citromhéjat és hagyom kihűlni.
A megkelt tésztát lisztezett deszkán kinyújtom, rákenem a tölteléket és felcsavarom.
Még 20 percet hagyom kelni, majd 1 tojássárgájával megkenem, villával kicsit megszurkálom és 200 fokon megsütöm. 


2011. december 11., vasárnap

Kávés-tejszínes szaloncukor


Tudom, hogy mostanában csak szaloncukrot tettem fel, de most ez van porondon.
Főzök is közbe-közbe, de most többet a nagylányom, mivel ő van itthon. Bár pár étel arra vár csak, hogy feltegyem, de tényleg nincs időm. Ha meg van kísérletezem. Így készült el a kávés-tejszínes szaloncukor.

30 dkg kristálycukor
10 dkg ráma
20 dkg tejpor
8 dkg darált keksz
1 dl kávé
1 dl főzőtejszín
1 cs. vaníliás cukor

Ugyanúgy készül, mint a kókuszos. A cukrokat, rámát, tejszínt, kávét jól kiforraltam kb. 5 perc. Félre tettem hűlni kb.10-15 percre, majd belekevertem a tejport és a kekszet.
Folpackkal bélelt jénai tálba öntöttem kb.1,5 cm vastagságúra és ment a hidegre. 2 nap után tudtam csak feldarabolni, de pusztán időhiány miatt.


Kb. 60 db lett belőle. Felét csokiba forgatta, felét pedig „csupaszon” hagytam.
Szintén nagyon finom! Kávé imádok szeretni fogják.

2011. december 8., csütörtök

Csokis szaloncukor


Ígértem, hogy beírom a csokis szaloncukor receptjét is. Ennek legalább sikerültek a fázis képei. Elsősorban a lányok miatt igyekszem sok képet készíteni, így talán könnyebb lesz majd nekik elkészíteni. De én magam is szeretem, amikor valaki fényképez főzés közben.

50 dkg kristálycukor
10 dkg étcsoki
10 dkg mazsola
20 dkg dió
10 dkg darált dió
  5 dkg ráma
3- 4 ek. víz
1 ek. rum
1 narancs reszelt héja

A cukrot kb. 8-10 percig jól kiforraltam a vízzel, hogy a cukor teljesen feloldódjon.
Mikor már sűrű (próbát csináltam: kistányérra cseppentettem és ha nem folyik el, akkor jó.)
Levettem a tűzről és 10 percig hűtöttem. Ezalatt elkezd kifehéredni.
Még melegen hozzáadtam a csokit (tortabevonót használtam), diót, rámát, mazsolát (kevesebbet, mint 10 dkg, mert nem igazán szeretik a lányok), narancs héját, 1 ek. rum és annyi víz, hogy jól formázható legyen a massza.


 Pár perc után belenyomkodtam a jégkocka tartóba, 15 percre ment a hűtőbe, majd késsel fellazítottam és kivettem a formából és tálcára tettem.


2 nap után csokiba mártottam. Ehhez kb.20 dkg tortabevonót vízgőz felett felolvasztottam, belekevertem 2 ek.olajat és megforgattam benne a szaloncukrot.


Télapó zsákjában volt szaloncukor, ennek a papírjában próbáltam ki a csomagolást, de azóta már vettem papírt, mert a bolti majdnem kicsinek bizonyult, így nagyobbat kell vágni majd.
Az már biztos, hogy ezen túl a bolti szaloncukor mellett úgy megyünk majd el, mintha ott se lenne.
Ma már a kávés-tejszínes készült.

2011. december 4., vasárnap

Sárvári csirkecomb


Ahhoz, hogy a csokis szaloncukorra legyen időm (azt is nemsokára felteszem), ismét gyors ebéd volt ma.
Félre volt téve 10 db csibecomb felső, ami most sárvári módra készült el.

Csibecomb felső
10 dkg reszelt sajt
4 dl tejföl
8 dkg liszt
2 gerezd reszelt fokhagyma
1 kk. pirospaprika
1 kk. bors
1 kk. őrölt bors
1 kk. majoránna
2 kk. só
1 nagy fej vöröshagyma

A lisztet összekevertem a fűszerekkel és a kissé besózott húst megforgattam benne.
Egy ek. olajat tettem jénaiba, majd beleraktam a fűszerezett húst. Tetejére pakoltam a felkarikázott vöröshagymát. A tejfölben elkevertem a reszelt sajtot és a húsra simítottam.


Letakartam és 50 percig 180 fokon sütöttem, majd jól megpirítottam.
Krumplipürével nagyon finom volt.


2011. december 2., péntek

Kókuszos szaloncukor


Már nem tudom, hol láttam régen, hogy házilag készítik a szaloncukrot. Egyszer vagy 7-8 éve próbálkoztam is, de a kukába landolt. Ezt a receptet még tavaly találtam valahol, sajnos nem emlékszem rá kinél, de akkor elmentettem, hogy hátha egyszer megpróbálom. Most végre sikerült! És hogy mennyivel finomabb, mint a gyári!!
Már tudom, nem veszek többet boltit!
Ez most kókuszos, de már készítem a csokisat.
Sajnos a fényképezőm kicsit „megzavarodott”, így a fázis képeim erről nincsenek meg, csak a végeredmény.

Ebből a mennyiségből kb. 50 db lesz:

30 dkg kristálycukor
2 csg vaníliás cukor
10 dkg ráma
2 dl tejszín-főzőtejszín
20 dkg tejpor
2ek. darált mandula
2 ek. kókusz

(Lehet még: kakaó,darált dió, mogyoró, mazsola, puffasztott rizs stb. az ízesítés csak rajtunk múlik.)

A cukrokat a margarint, tejszínt folytonos keverés közben 5 percig forraltam, kicsit hagytam hűlni, hozzá tettem a tejport és a többi ízesítő anyagot.
A masszát folpackkal bélelt porcelántálba öntöttem, úgy, hogy kb 1,5 cm vastag legyen majd 1 napra ment a hideg spájzba. Másnapra jól megdermedt. Kb.2 cm-es csíkokra majd kockákra vágtam. (Igyekeztem egyformára darabolni.)


Kicsit ragadós volt még mikor óvatosan késsel kiszedegettem. Kókuszreszelékbe forgattam és tálcára tettem. Visszavittem a spájzba, hogy a szabad levegőn száradjon.


Már csak csomagolni kéne, de ha így folytatódik, egy új adagot kell csinálnom, mert kis családom lejárogat a spájzba és „ellopkodja”, így már csomagolnom sem kell.
De hát olyan finom és alig bírom ki, hogy ne menjek utánuk….!!!




2011. november 27., vasárnap

Mézes mustáros csibecomb



A múlt heti disznóvágás után nem véletlenül, csibe került az asztalra. Egy nagyon gyors, ízletes csibe, amit csak fűszerezünk, a többit a sütő végzi.

10 csibecomb
Sült csirke fűszersó
Olaj
2 ek. méz
2 ek. mustár

Jénaiba öntöttem egy pici olajat, majd beletettem a fűszersóval bedörzsölt csibecombot. (Most csak alsócomb volt, de ez lehet felső vagy akár egész csibecomb is). Nem kell alá plusz folyadék, mert enged annyit, amiben megfő.
Lefedve 200 fokos sütőben 45 percig sütöttem, majd a mézet összekevertem a mustárral és bekentem vele a csibecombokat.  
10 percre visszament grillfokozatra.


2011. november 25., péntek

Adventi koszorú mézeskalácsból


Elkészült életem első mézeskalácsa.
Mire is volt jó, hogy beteg voltam? Hát elsősorban erre.
Leginkább annak örülök, hogy ekkor találtam rá Moha oldalára.
Amit a mézeskalácsokról tudni lehet, hát azt ő tudja. Tátott szájjal néztem azokat a gyönyörűségeket, amiket készít. Találkoztam már máshol is mézeskalács készítéssel, de ő levett a lábamról. El is határoztam, ha jól leszek, megpróbálok mézeskalácsból adventi koszorút készíteni. Mindent úgy csináltam, ahogy ő tanácsolta. Elolvastam azt a sok hozzászólást, amit mások írtak, kérdeztek, és amit én is megkérdeztem volna. Nagyon sokat lehet tanulni ezekből is. És innen is köszönöm neki!

Az ő receptjét másolom ide:
(a kép az már saját, de ez úgy is látszik)

Hozzávalók:
15 dkg méz
7 dkg vaj
2 tojás
15 dkg porcukor
4 tk.mézesfűszer
1 csapott kávéskanál szódabikarbóna
2 ek.víz
50 dkg finomliszt

A mézet a vajjal összeolvasztom, hűlni hagyom. A tojásokat a porcukorral, fűszerrel, szódabikarbónával, vízzel összekeverem a robotgéppel, beleöntöm a mézes vajat és a lisztet is. Összedolgozom és ez is mehet a hűtőbe egy éjszakára.


Másnap lisztezett deszkán kinyújtottam. Kislányom megrajzolta a formát (négy szív forma egymás mellett, úgy néz ki, mint egy lóhere). Kivágtam 3 méretre és megsütöttem. A maradékot apró formákkal kiszaggattam.


Mikor megsült a gyertya helyét még melegen pogácsa szaggatóval kiszúrtam.


Kihűlés után körbe kontúroztam a legnagyobb és legkisebb formát, majd száradás után kitöltöttem a tojásfehérje habbal. 

Íróka: 1 tojásfehérje, kb. 20-25 dkg porcukor, 1 teáskanál ecet/citromlé


A középső formát ecsettel lekentem: 1 ek.zselatinnal, amibe pici málna színű ételfestéket csepegtettem és vízzel kikevertem.


Tojásfehérjehabbal összeragasztottam és írókáztam.


2011. november 23., szerda

Sült padlizsán


A hétvégén nagylányom az apjával ment vásárolni. Egy padlizsánt is vettek, pedig mostanában többször volt padlizsános tészta, eddig még csak ez készült belőle. Így ez csak várakozott a hűtőben. Hogy ne tészta legyen ismét, egy nagyon gyors kis vacsi lett belőle. Felszeletelve, besózva, picit megborsozva, rátéve paradicsom karikák, amit bazsalikommal megszórtam és sajt szeletekkel (fele szendvics sajt, fele trappista) betakartam. Ment a sütőbe és kb. fél óra alatt megsült.
Pirítós kenyérrel, majonézzel valami isteni finom lett!
Legkisebbem meg is reklamálta, hogy „muszáj neked ilyen finomat csinálni……….”


2011. november 15., kedd

Töltött fasírt kuglófformában


Szombat délután kicsit előre dolgoztam a vasárnapi ebédhez. Krumplisalátát kívántam valami hideg húsival. Volt egy csomag darált húsom. Gondoltam, hogy fasírtként bekeverve, sajttal, sonkával és gombával megbolondítva összerakom kuglófformába.

50 dkg darált hús
3 zsemle
3 tojás
Bors
Paprika
Majoránna
Őrölt kömény
Zsemlemorzsa
1 cs. csibemell sonka
1 kis doboz konzerv gomba
10 dkg sajt

A fasírthoz valókat a szokásos módon összegyúrtam és vékonyan kiolajozott, zsemlemorzsával meghintett kuglófformába raktam a hús felét. Ráterítettem a sonkát, a nyers gombát és a darabolt sajtot, sonka másik felét, majd a megmaradt hússal betakartam. Meghintettem zsemlemorzsával és 200 fokos sütőben kb. 1 óra alatt szép pirosra sütöttem.


Még melegen óvatosan tányérra borítottam és ment le a kiskonyhába.
Másnap szépen lehetett szeletelni és tökéletes volt a krumplisalátához.

2011. november 11., péntek

Sokmagvas kenyér


Sokféle kenyérrel próbálkoztam már (bár tudom, még rengeteg van). Ezúttal egy sokmagvas kenyérre esett a választásom. Többféle receptet átnéztem, aztán ez lett belőle.
Nekünk nagyon ízlett.


20 dkg BL 80 kenyérliszt
20 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
10 dkg graham liszt
25 dkg öregtészta
csipet aszkorbinsav
3 tk. só
1 kk. méz
2 ek. olaj
1 ek. burgonyapehely
1 ek. napraforgómag
1 ek. szezámmag
1 ek. lenmag
1,5 dkg élesztő
3,5 – 4 dl víz

Még mindig kézzel dagasztok, bár sokkal fárasztóbb, mintha a gépet nézném (azt egyenlőre a boltok polcain figyelem), de nagyon élvezem, ahogy a kezem alatt szép lassan kisimul a tészta és elválik a kezemtől.


Az összes hozzávalót a víz fokozatos hozzáadásával bedagasztottam. Duplájára kelesztettem, formáztam és 2 formába elosztottam. Tetejét vízzel jól lekentem és még megszórtam mindenféle maggal.

Ismét kelesztettem, majd ment a sütőbe 200 fokra kb.30 percre.


2011. november 8., kedd

"Szabolcsi" töltött káposzta


Kb. 3 hete nem tudtam elaludni és „kínomban” szokás szerint a tv-t kapcsolgattam. A Paprika tv-n Bódi Margó a szabolcsi töltött káposzta készítéséről beszélt. Nem tudom, miért de én még sosem hallottam róla. Nálunk a hagyományos savanyú káposztás töltött káposzta készül. Az is a legtöbbször disznóvágáskor és kolbásztöltelékkel. És több a leve, míg ennek kimondottan szűk.
Mindenesetre a végeredményt látva úgy gondoltam megpróbálkozom az elkészítésével.
Emlékezetből, mert akkor épp nem volt nálam író szerszám.
A tv-ben kétféle húsból készült, de úgy gondoltam kísérleti jelleggel készül, s amúgy sem vagyunk nagy káposzta rajongók, elég lesz az egyfajta húsból is.

1 kg káposzta
75 dkg sertéscomb
25 dkg rizs
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 paprika
1 paradicsom
1 doboz sűrített paradicsom
bors
paprika
majoranna

A káposztát a szép lassan forrdogálló vízben megszabadítottam a leveleitől kivágtam a torzsa részét.
A hagymát, fokhagymát kevés olajon megdinszteltem, rátettem a kockára vágott paprikát, paradicsomot, sóztam és puhára főztem. Mikor kész lett pirospaprikával szórtam és ráöntöttem a paradicsompürét.


A húst nagyon apróra vágtam, hozzáadtam a megmosott nyers rizst és a lecsós alapot. Fűszereztem és jól összekevertem.


A káposzta leveleket 3-4 felé vágtam és kb.egy evőkanálnyi tölteléket tettem bele. Számomra most jött a neheze, mert a tv-ben azt láttam, hogy tölcsér formára tekerik a káposztát, de nekem ez nagyon nehezen ment és nem mindegyik sikerült. (Bár ettől az íze nem változik.)
A fazék aljára tettem a káposzta apró leesett darabjait, majd sorba a káposzta tölcséreket. Annyi vizet öntöttem rá, ami éppen ellepi. Lassan, gyöngyözve főztem egy órán keresztül.
Finom lett, és érdemes nagyobb adagot készíteni, mert igaz a mondás, hogy a káposzta melegítve az igazi.

2011. november 7., hétfő

Almás őzgerinc


Nagykislányom szombat délután sütötte ezt a finom és gyors süteményt.
Eszti barátnőm küldte át emailbe, hogy ő már megsütötte és milyen finom.
Tényleg pillanatok alatt összeállította. A megadott mennyiség egy őzgerincre van írva, de ő kettőbe tette bele és nem lett vékony.

4 alma lereszelve
30 dkg cukor
30 dkg liszt
1 cs. sütőpor
1 tojás felverve
1 citrom reszelt héja
mazsola
dió
csoki

Az összes hozzávalót összekeverjük, tetszés szerint teszünk bele mazsolát, apróra vágott diót, csokit és ki mit talál a spajzben.
Sütőpapírral bélelt őzgerincformát (lehet csak kivajazott, lisztezett) kétharmadáig megtöltötte és 200 fokon tűpróbáig sütötte.


2011. november 6., vasárnap

Kókuszos tiramisu


Milyen jó nekem, hogy három kislányom van. Mostanában, mivel lebetegedtem, csakúgy tobzódnak a konyhában. Igaz néha összecsattannak, de fantasztikus finomságokat készítenek!
Kis középsőm és párja találta ki, hogy kókuszos tiramisut csinálnak. 
Kicsit más, nem a hagyományos, de igazán különleges és finom édesség lett.
Lágyabb lett a krém, így nem lehetett olyan szépen szeletelni, de a lényeg nem ez volt.

8 tojás
75 dkg mascarpone
20 dkg kókuszreszelék
40 dkg porcukor
1 db citrom reszel héja
1 db citromleve
2 nagy cs. babapiskóta kb.40 darab

4,5 - 5 dl tej
0,5 dl rum

A krémhez szétválasztotta a tojásokat. A sárgájukat, a mascarponét, a kókuszreszelék
3/4-ét és a porcukrot robotgéppel összedolgozta, majd belereszelte citrom
héját, és beleöntötte a  levét.
A tojásfehérjékből habot vert, majd a kókuszos krémbe keverte.
A tejet és a rumot összekeverte, és  megáztatta benne a
babapiskótákat.
Egy jénaitál aljára helyezte őket, rá a krém, megint egy sor babapiskóta, megint
krém, és ez így megy addig, amíg el nem fogy.
Tetejét kirakta narancskockákkal, megszórta a maradék kókuszreszelékkel.
Lehet  bármilyen gyümölccsel, akár befőttel is díszíteni. 
Jó, ha pár órát áll a hűtőben. Kislányom este csinálta, s másnap az ebéd után fenséges volt.


2011. november 3., csütörtök

Sajtos pogácsa


Legkisebbemmel,  közösen találtuk ki, hogy pogácsát süt, mivel én még mindig az ágyat nyomom. Őszi szünet van, így ő is itthon van. Bár amikor muszáj a konyhában lenni, azt nem igazán szeretik. Ennek ellenére barátnőjével, délután még hercegnős muffint is sütöttek. Tisztára el vagyok kényeztetve!
Na szóval, az én régi receptem és az ő első pogácsája:

60 dkg liszt
1 ráma
1 tojás
15 dkg sajt
2 dl tejföl
1 dl tej
2,5 dkg élesztő
2 tk. só

A tejben felfuttatta az élesztőt, majd a liszttel, a szobahőmérsékletű rámával, tojással, tejföllel, sóval, reszelt sajttal összegyúrta, majd félretéve duplájára kelesztette.
(Gyorsan kell dolgozni, mert a ráma a kéz melege miatt gyorsan felmelegszik. Nem baj, ha kicsit puhábbnak érezzük, mint kéne.)
Lisztezett deszkára borította és a szokásos módon, nyújtotta, becsíkozta, majd kiszaggatta. Tetejét egy felvert tojással lekente és megszórta reszelt sajttal.


Sütőpapírral bélelt tepsibe téve szép pirosra sütötte.
Nem volt egy hú, de magas pogácsa, de finom, puha, omlós és elsőre tökéletes!!


Hercegnő muffin


A délutáni „alakításuk”, amit itt találtak is igazi finomság. Főleg, hogy volt itt egy igazi kis hercegnő, akinek főleg a kis szívecskék tetszettek és elsősorban azt ette le róla.

12,5 dkg vaj
12,5 dkg cukor
12,5 dkg liszt
2 tojás
1 tk. sütőpor
1 tk. szódabikarbóna
1 cs. vaníliás cukor
2 ek. tej


22 - 25 dkg porcukor
1 tojás fehérje
fél citrom leve (szűkösen)
  
Először habosra verték a tojást a cukorral, majd hozzáadták vajat. Mikor már szép sima beletették a lisztet, sütőport, szódabikarbónát és a végén a tejet. Alaposan összekeverték és papírral bélelt muffinformába töltötték. 200 fokon tűpróbáig sütötték.
Tetejéhez felverték a fehérjét cukorral és a kihűlt muffinokra kenték, amire szívecskés díszítőt szórtak.


2011. november 2., szerda

Fűszeres-szaftos csibemell ragu


Első látásra azt gondoltam, hogy ezt a szaftos húst nem lehet majd megenni. Számomra annyi fűszer van benne, amit én több ételbe tennék, nem egybe. De mivel nagyon szeretek új dolgokat kipróbálni, hát ez sem maradhatott ki. Igaz amíg meg nem főtt, végig azon izgultam, nehogy ki kelljen dobnom 1 kg csibemellet. Aztán rájöttem, hogy felesleges volt idegeskedni. Pár apró dolgon változtattam csak. Valami nagyon finom lett belőle.

1 kg csibemell
1 közepes fej hagyma
4 gerezd fokhagyma (zúzott)
2 közepes paradicsom (kockára vágott)
3 púpozott kk. ételízesítő
3 púpozott kk. kakukkfű
2 púpozott kk. kurkuma
1 púpozott kk. majoránna
1 csapott kk. rozmaring
1 csapott kk. őrölt kömény
1 csapott kk. gyömbér
4 ek. Worcestershire-szósz
1 kk. só (vagy ízlés szerint)

A csibemellet kockára vágtam és a dinsztelt hagymára tettem, majd fehéredésig pirítottam.
Ezután hozzáadtam az összes fűszert és jól összeforgattam. Felöntöttem annyi vízzel, amennyi épphogy ellepi.
Készre főztem. (Finom lett, de mi kicsit száraznak éreztük, így legközelebb nem csibemellből fog készülni.)