2012. október 23., kedd

Libanci-tarkedli



Valamelyik nap régi ételekről beszélgettünk. Régi, gyermekkori ételekről, ízekről. Némelyiknek csak a neve ugrik be, de az, hogy hogyan is készült már nem. Nagymamáim rég meghaltak, s ők voltak az igazi tudói ezeknek a recepteknek. Szlovákiából lettek idetelepítve, s hozták magukkal az ottani ízeket. Anyukámmal beszélgetve jutott eszembe a libanci vagy tarkedli. Így is hallottam meg, úgy is.
Nagyjából összeraktuk a receptjét, de azért kutakodtam a neten, mert biztos voltam benne, hogy találok olyan blogot, ahol ismerik még a régi recepteket. Lehetne kelt fánknak is hívni, de én maradnék a réginél.
Így egy kicsit frissítve, modernizálva egy kis kukoricaliszttel elkészült az én libancim-tarkedlim. S hogy a családnak is ízlett az ismeretlen étel, az külön öröm.

40 dkg liszt
30 dkg kukoricaliszt
  3 dkg élesztő
  4 dkg cukor
  3 tojás
  5 dl tej
  Csipet só

Az összes hozzávalót tálba téve jól összekevertem fakanállal (de lehet géppel is). Nokedlitésztához hasonlít a legjobban. Félre téve egy órára szépen megkelt.


Mivel tarkedli sütöm nincs, ezért serpenyőben, ujjnyi olajban, evőkanállal beleszaggatva megsütöttem.




Fahéjas porcukorral megszórva és baracklekvárral isteni finom.

1 megjegyzés:

  1. Szia. Pont ilyet sütök de Biorbás Marcsi receptjét csak kevesebb élesztővel. Én is csak kanállal majd olajban. Kíváncsi leszek milyen.

    VálaszTörlés