2013. július 13., szombat

Langalló vagy töki pompos vagy egyszerű sonkás lepény


Az egész úgy kezdődött, hogy kolléganőim külön főzőcskéztek maguknak. Megkérdeztem, hogy pizza készül? Nem, langalló. Micsoda? Akkor Töki pompos. Ez már ismerősen hangzott. Valahol olvastam róla. Elkezdtünk beszélgetni, hogy is készült, majd kaptam kóstolót. Hát már akkor tudtam, hogy hétvégén mi lesz az ebéd. Azért utána néztem egy-két blogon és a még mindig verhetetlen Limaránál találtam azt a receptet, ami mellett döntöttem. Igaz én egy picit változtattam rajta és a mennyiségét is megnöveltem.
Valami nagyon finom! Inni azt lehet rá. Bár ezt kivételesen nem is bántam, mert krónikusan keveset iszom, így azonban csak ittam és ittam….

1 kg kenyérliszt
1 nagyobb krumpli
2 tk. só
1 ek. zsír
5 dkg élesztő

A krumplit sós vízben megfőztem. A kb.2 dl vizet nem öntöttem le róla, hanem benne törtem össze a krumplit, s így ment a liszthez langyosan.


Kenyérdagasztóba téve bedagasztottam (lehet kézzel is) pici víz kellet még hozzá. A közepes keménységű tésztát duplájára kelesztettem. Majd kifolyt a kelesztő tálból J


2 nagy tejföl
2 gerezd fokhagyma
Bors
10 dkg reszelt sajt
Füstölt szalonna
Füstölt sonka
2 fej lilahagyma
2 fej újhagyma zöldjével együtt

Tetejére disznóvágásból megmaradt jó kis füstölt szalonnát és sonkát gondoltam. Apróra vágva zsírjára sütöttem mindkettőt.


2 doboz nagy tejfölbe reszeltem 2 gerezd fokhagymát, borsot szórtam bele és jól kikevertem.
A megkelt tésztát két nagyobb és egy kisebb részre osztottam. (2 gáztepsi és 1 közepes méretű tepsiben sütöttem.)
A szalonnás-sonkás zsírral kikentem a tepsit, a kinyújtott tésztát erre tettem.




Megkentem a tejföllel, megszórtam reszelt sajttal, rátettem a szalonnát, sonkát. Végül lilahagymával és újhagymával szórtam meg. 200 fokon kb.20-25 perc alatt sült pirosra.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése